A görög nevelés rendszeréhez tartoztak a híres filozófusok körül kialakult iskolák, például Platon „akadémiája” vagy az Arisztotelész körül csoportosuló ifjak. Az i. e. 5. századtól, Periklész uralkodásának idején különösen fontos volt Athénben az, hogy a polgárok valóban állampolgárok legyenek, és hozzáértéssel vegyenek részt a polisz ügyeinek intézésében. Szofista filozófusok vándoroltak városról városra, hogy (pénzért) retorikát és dialektikát tanítsanak, valamint az általános műveltség elemeit. Szókratész másfajta nevelést nyújtott tanítványainak, az önismeret fontosságát vallotta, és hitt az erény taníthatóságában. Módszere a heurisztikus módszer volt, amelynek segítségével a tanítványok maguk juthattak el az igazsághoz. Tanítványa, Platon ezt írta a „Szókratész védőbeszéde” című művében:

„... az ifjak önként csatlakoztak hozzám, azok, akiknek a legtöbb ráérő idejük van, a leggazdagabbak gyermekei; szeretik hallgatni, amint az embereket vizsgálgatom; azután ők maguk is gyakran utánoznak engem, és megkísérelnek másokat is megvizsgálni; és azután, gondolom, találnak bőségesen olyan embert, aki azt hiszi magáról, hogy tud valamit, pedig csak nagyon keveset vagy semmit sem tud.”

Platon mestere nyomdokain járva, őt meghaladva pedagógiai rendszert alkotott. Az „Állam” és a „Törvények” című munkáinak számos része szól a nevelésről. Részletesen kifejtette a nevelés céljait és meghatározta annak tartalmát. Tanítványa,Arisztotelész, szintén az erények kialakításán munkálkodott, melyek szerinte elengedhetetlenek az emberi élet célja, vagyis a boldogság megteremtéséhez. „Politika” és „Nikomakhoszi etika” című művei tartalmazzák nevelésről szóló gondolatait. Mesteréhez hasonlóan ő is vallotta, hogy a nevelésnek állami feladatnak kell lenni, és végső célja az állam boldogsága.

Az ókori Rómában (i. e. 753 – i. sz. 476) a nevelés célja szintén az volt, hogy az állampolgárok képesek legyenek az állami célok szolgálatára. Nem annyira a harmonikus ember kialakítása jellemezte a római századok nevelési törekvéseit, inkább a gyakorlatias szellem volt uralkodó. A „vir bonus” (jó ember) fogalmán azt értették, hogy a polgár férfias erényekkel rendelkezik, jó katona, bátor, erős és hazaszerető. A római nevelés I. korszakában a növekvő fiúkat az apák nevelték, a Fórum és a közélet más színterei alkották a nevelés kereteit, illetve a katonáskodás. Róma az i. e. 3. századtól kezdve jelentős hódításainak következtében világbirodalommá vált. Számottevő hatások érték a különböző meghódított népek részéről, és mindez a nevelést, az embereszmény alakulását is befolyásolta. Az egyre szaporodó iskolákban éppúgy, mint a magánnevelés vonatkozásában megfigyelhető a görög kultúra hatásának érvényesülése. Az i. e. 2. századtól kezdve a leigázott hellének kulturális értelemben maguk alá gyűrték római hódítóikat. A görög iskolaszerkezet meghonosodott az Appenini-félszigeten is, az alapiskolát itt „ludus”-nak nevezték, mely a görög „szkolé” megfelelője volt. Az írás mellett a Római birodalomban is a fiúk széles köre sajátította el az alapvető ismereteket és a latin mellett a görög nyelvet. A grammatikai és retorikai iskolák a hivatalnoki pályákra készítették elő az ifjakat, illetve az állampolgárként való közszereplésekre. A felsőoktatás fő irányai – melyek továbbélnek majd a középkori egyetemeken is – az orvostudomány és a jog voltak, és a birodalom igényeinek megfelelően az építészet. Tacitus, ifj. Plinius, Cato és mások mellett a római neveléstörténet legfontosabb forrásai Cicero és Quintilianusszónokképzésről írt művei. Ez utóbbi szerző és tanítómester „Szónoklattan” című művében a pedagógia, a nevelés szinte valamennyi fontosabb kérdését érintette a kisgyerekneveléstől a fegyelmezésig, az intézményes neveléstől az erkölcsös jellem kialakításáig. Cicero ezt írta „A szónok” című munkájában:

„A szónok ... ne csak a dialektikában legyen járatos, hanem ismerje és tanulmányozza a filozófia többi ágazatát is.”

Gyermek fejlődése és a szülőség

Sokaknak ösztönösen vérükben van a szülőség, sokaknak viszont szükségük van egy kis támogatásra. Jó, ha a nagyszülők tudnak segíteni egy kicsit a kezdeti nehézségekben. Illetve, amikor a gyermek iskolára készül, jó néhány tapasztalatot kapni a tanulás módszereiről. A nagyszülő ugyan nem képzett pedagógus, de általában van rálátása az iskolára való készülés, tanulás témájában, hiszen egyszer már ő is végigcsinálta velünk. Ne féljünk hát szüleinktől segítséget kérni!

forrás: Kéri Katalin: Neveléstörténeti vázlatok

Az ismeretátadás, a nevelés már az emberiség történetének kezdetén is létezett, bizonyíték erre az emberiség fennmaradása. Az őskori embercsoportok „neveléstörténetéről” ugyan közvetlen forrásokkal nem rendelkezünk, de a természeti népek megfigyeléséből, a kulturális antropológia eredményeiből levonhatjuk következtetéseinket: a gyermekek utánzással sajátították el a felnőttek cselekedeteit, és a nyelv kialakulása lehetővé tette a cselekvés megtervezését, az eredményesebb nevelést, az egyes munkák „szemléltetését”. Az őskori ember szoros kapcsolatban állt a természettel, ezt a nevelés több mozzanata is kifejezte. A felnőtt kor küszöbén álló ifjakat beavatási szertartások keretében fogadták maguk közé a felnőtt közösségek. Az iniciáció ma sem ismeretlen fogalom, valamennyi kultúra esetében találkozhatunk vele.

Az intézményes nevelés első formái a nagy folyamvölgyi társadalmakban jelentek meg az i. e. IV-II. évezred során. A régészeti feltárások és a töredékes írásos források alapján elmondhatjuk, hogy Mezopotámia államaiban, Egyiptom, Kína és India területén az öntözéses földművelés meghonosodása magával vonta a tudományok fejlődését, az írás kialakulását és az iskolai képzés megteremtését. A társadalmi-gazdasági változások lehetővé tették, hogy az emberek egy csoportja (általában a magasabb társadalmi rétegekhez tartozó fiúk, férfiak) tanulással illetve tanítással foglalkozzon. A suméreknél, egyiptomiaknál – ahol egyébként nagy tisztelet övezte a gyermekeket – az írnokiskolák jelentették az alapintézményt a legfontosabb ismeretek elsajátításához (írás, olvasás, számtan, mértan).

Az ókori görögök nevelési eszményeiről és gyakorlatáról jelentős számú forrás maradt ránk, bár a mükénéi korról (i. e. 16-13. sz.) keveset tudunk. Homérosz i. e. 8. században írt költeményeiből kibontakozik a korabeli görög emberideál képe, és a nevelésről is szólnak művei. Az Íliászban ábrázolt ember heroikus értékekkel bír, Odüsszeusz sokkal emberibb, tapasztalataiban bízó, leleményes alak. A homéroszi korban a kisgyerekek a családban nevelkedtek. A lányok férjhezmenésükig otthon maradtak és elsajátították „asszonyi kötelességeiket”. A fiúkat 6-7 éves koruktól apjuk nevelte, magával vitte a közélet főbb színtereire: az agórára és a háborúba is.

A görögség – a görög törzsek sokfélesége illetve a földrajzilag jelentősen tagolt terület miatt – nem alkotott nagyobb államegységet, hanem egymással folytonosan szövetkező illetve harcoló városállamokban élt. A több, mint 300 polisz közül a neveléstörténészek hagyományosan Spárta és Athén nevelési szokásait mutatják be és vetik egybe, lévén, hogy a két oktatási rendszer valamelyikének jellemzőit többé-kevésbé más poliszok esetében is megtalálhatjuk. Az i. e. 8-6. századi spártai királyságban szigorú elvek szerint nevelték a fiúkat és lányokat, hiszen ez szükséges volt a katonaállam egybentartásához, a Spárta körül élő helóták alávetéséhez. Plutharkosz a „Párhuzamos életrajzok” című művében részletesen leírja az egyént a közösségnek alávető, kemény katonai nevelés jellemzőit. A 7 éves kor után a családból táborokba kerülő gyerekeket testileg megedzették, lakonikus (szűkszavú) beszédre szoktatták, harci dalokra tanították és bátorságra nevelték.

A dórok szigorú nevelési eszményeivel szemben egy egészen másfajta emberideál lebegett az athéni polisz polgárainak szeme előtt. Athénban az emberek túlnyomó többsége szabad volt, és Szolón törvényei (i. e. 6. sz.) nyomán a gazdagok és szegények ellentétei is csökkentek. Athén földrajzilag kitűnő helyen feküdt, csomópontja és befogadója volt a különböző irányokból érkező kulturális áramlatoknak. Az állam legkiemelkedőbb vezetői és gazdag polgárai sokat áldoztak a kultúra, a művészetek felvirágoztatására. Athénben a testileg és lelkileg kiművelt ember nevelése volt a cél. A kalokagáthia, a szép és jó eszménye irányította a családi és intézményes nevelést. Az írás ismerete Athénben – szemben a folyamvölgyi társadalmakkal – széles körben elterjedt volt, még a nők körében is, nem kiváltságot jelentett, hanem mindennapi velejárója volt az életnek. Az iskolákban a gyerekek úgynevezett múzsai és gimnasztikai képzésben részesültek. Ez azt jelentette, hogy a nyelvi-irodalmi-zenei, számtani és történelmi képzésen kívül a testedzés is kiemelkedő helyet foglalt el a nevelésben.

Tanulás, jutalmazás és személyiségtípusok

Fontos tudnunk, hogy az iskolán kívül, szülőként is sokat segíthetünk gyermekünknek a tanulás területén. Az első és legfontosabb, hogy figyeljünk oda gyermekünkre, és próbáljuk megállípítani, hogy mi motiválja a tanulás során és milyen dicséretnek örül a leginkább. A tanulási módszer kiválasztásához jó, ha tudjuk, hogy gyermekünk auditív, vizuális, taktilis vagy verbális beállítottságú. Az auditív hallás alapján, a vizuális inkább látás alapján ér el sikereket a tanulás területén. A taktilis kipróbálja, a verbális pedig szívesen fogalmazza meg maga a lecké.

forrás: Kéri Katalin: Neveléstörténeti vázlatok

Giulio Evola legújabb könyve+ nem alkalom, egyenes felszólítás arra, hogy az ember átgondolja azt, amit az utóbbi években világkrízisnek szoktak nevezni. Komolysága kétségbe nem vonható; alaposságát nem annyira jegyzetei bizonyítják, mint a belőlük levont tanulság; jelentősége az, ami Franciaországban Valéryé*, Spanyolországban Ortegáé, Németországban Keyserlingé:* új gondolkozó típusa, akit régebbi, egy kicsit leereszkedő kifejezéssel „életfilozófusnak” is hívtak, de akire ez a megfogalmazás helytelen. Régebbi világban ilyen gondolkozó számára nem volt hely. Bizonyos tekintetben archaikus filozófus, annyiban, hogy univerzalisztikus és naiv. Evola nem úgynevezett szakember: nem pszichológus, nem szociológus, nem történetíró, nem foglalkozik ismeretelmélettel, nincsenek biológiai, esztétikai, politikai, morális, filológiai főszempontjai. Gondolkozásának tárgya: az „egész”. Nemcsak a kultúra, az ember is; nemcsak a természet, a természetfölötti is; nemcsak a lélek, a szellem is; nemcsak az élet, hanem az is, ami az életen túl van. És nem mindez külön egyenkint, hanem mindez együtt. Ez az, ami ebben a modern gondolkozótípusban a naiv. Az egészet együtt nézi. Nem ismer szakkérdést, differenciálódást. Olyan, mint Hérakleitosz* vagy Empedoklész* gondolkozása: archaikus. Evola könyvének tárgya az egész, éspedig az „egész” a krízisben: ezért felszólítás arra, hogy az ember nézze meg, mi ez a krízis.

A teljes zavar, ami e kérdés körül van, óvatosságra int. A zsivaj pedig, amellyel a kérdést tárgyalni szokták, aggodalmat kelt. S így, mielőtt el lehetne kezdeni beszélni a krízis valódi természetéről, fel kell tenni a kérdést: lehet-e szó egyáltalán krízisről? Az óvatosság és aggodalom nem fölösleges. A világ minden időben kedvezett az olyan gondolatoknak, amelyek rémületet keltenek. Az emberek, különösen a tömegek, szeretnek rettegni. A krízis-szellemiség ma sokban nagyon veszedelmesen hasonlít a tömeghisztériához. Kitűnő alkalom: félni – arról beszélni, hogy a társadalmak felbomlanak, elszegényednek, irtózatos háborúk fenyegetnek, népek felfegyverkezve acsarkodnak egymásra, gonosz felbújtók egymásra uszítják az osztályokat, közben egyházak és államok szervezete széthull, morál arcátlan képmutatássá válik, és ahogy Coudenhove mondja: „a kereszténység kiviteli cikk lesz színes népek számára”.+ Az ilyesmi rendkívül nyugtalanító beszéd- és írástárgy, de éppen ezért nagyon hálás. „A fehér faj halála”, „Európa halálos órája”, „a kereszténység agóniája”, „gazdasági összeomlás”, „termelési válság”, „lelki elszegényedés” – nem pompás téma ez mindarra, hogy az ember alaposan kiborzonghassa magát? De mi ebben a reális? Van-e egyáltalán krízis? Nem örökké meglevő valami ez?

Mindig krízis van. Ha az ember előveszi a legrégibb írásműveket, már találkozik azzal a sajátságos szellemmel, amely a kort kifogásolja, és azt jósolja, ha az emberek nem térnek jobb útra, pusztulásnak néznek elébe. Laoce, Buddha, Hérakleitosz* apokaliptikus hangja éppoly könnyen felismerhető, mint néhány gnosztikusé, igazi és pszeudoevangélistáé, Johannes* Chrysostomosé, Savonaroláé vagy Newman bíborosé*. A gondolkozásnak, ha korkritika, mindig van apokaliptikus attitűdje. Az, hogy a legújabban, önkényesen csak 1750-et véve fel határidőpontnak, Montesquieu-től kezdve, Rousseau, Hölderlin*, a romantikusok, Hegel, Kierkegaard*, Marx, Nietzsche* – egész Evoláig ezen a hangon beszélnek, tulajdonképpen nem jelent semmi lényegeset. Ez az örök krízis-szellem modern megfogalmazásban: az apokaliptikus tradíció, ami ma túltengő sajtó- és könyvcivilizáció következtében a hisztéria egy nemévé vált. Krízis ma éppoly kevéssé van, mint Laoce korában, vagyis ma éppúgy van, mint akkor volt: de ez a mai kor nem kivételesen válságos, nem válságosabb, mint a történelem bármilyen más korszaka.

Így hát, amikor krízisről beszélnek, és válságzsivaj van, tulajdonképpen valami végtelenül egyszerű és természetes dolog történik: az, ami mindig történik. Valaki túlzott érzékenységgel reagált arra, ami nem éppen kedvező. A kifejezések, amikkel az egyébként nem túlságosan jelentékeny tényt kifejtették, súlyosodtak; a dolog maradt, ami volt, egyszerű valóság. Ha egy üstökös közeledik, rögtön a világ végétől kezdenek félni; mindenki tudja, hogy 1000 körül Európán milyen tömeghisztéria vett erőt. Sajátságos őrület! ma is van talán ilyen ok, de nem érdemes meg sem keresni. Nincs itt vége semminek, nem alkonyodik a nyugati kultúra, semmi sem megy tönkre. A világ változik, de ez a természete. Fölösleges olyan eszeveszetten félni attól, ami jön: lényegesen nem fog különbözni attól, ami ma van, s ami mindig volt.

A krízis irodalmának lehet az az álláspontja, hogy krízis van. Az irodalom szemlélőjének feltétlenül arra az álláspontra kell helyezkednie, hogy az írók esetleg tévednek, és mindvégig fenn kell tartania azt a lehetőséget, hogy krízis tulajdonképpen nincs.

Tehát a lényeg:

Van-e egyáltalán krízis? Nem örökké meglevő valami ez?

Mindig krízis van. Ha az ember előveszi a legrégibb írásműveket, már találkozik azzal a sajátságos szellemmel, amely a kort kifogásolja, és azt jósolja, ha az emberek nem térnek jobb útra, pusztulásnak néznek elébe.

forrás: Hamvas Béla: A Világválság

A következőkben a mozgásfejlesztés témát szeretném folytatni. Az alábbiakban az embert kerek egészként kezelik, mely alapján a mozgás kihat a személyiség alakulására, és fordítva is:

A gyermek fejlődésének folyamatában a mozgásfejlődés csak az egyik olyan terület, mely a személyiség kialakulását befolyásolja. E folyamat már a születés előtt elkezdődik, különösen intenzív szakasza a születéstől 10–12 éves korig tart. Ebben az időszakban a mozgás a külvilággal történő kapcsolattartásnak az eszköze, általa fejlődnek a szervek, szervrendszerek (pl. az idegrendszer, az ízületi, a csont- és izomrendszer). A kifejtett hatás kétirányú, mert a mozgások végzése közben fejlődő ideg- és mozgatórendszer újabb és bonyolultabb mozgások elsajátítását teszi lehetővé. Lényegében a mozgatórendszert célzó fejlesztés/fejlődés olyan pszichés funkciójavulásban is szerepet játszik, melynek a későbbi optimális gondolkodási képesség kialakulásában pótolhatatlan szerepe van.

Demeter a következőket állapítja meg: „A testi tényezők mellett minden esetben figyelembe kell venni a gyermekek pszichikai és intellektuális fejlettségét. A gyermekek fejlettségi szintjének átfogó megítélése tehát három fő szempontot foglal magába: a morfológiai, az élettani és a pszichológiai szempontot. A gondolkodás és intelligencia nagymértékben hozzájárul a mozgások tökéletesedéséhez, ez pedig olyan kijelentés, amely fordítva is igaz. Az ügyesség fejlődik, és a gyermek fejlődésével párhuzamosan tökéletesedik. Minél jobb az elvégzendő mozgás megértése, annál korrektebb a végrehajtás. Ennek a fejlődésnek a keretein belül egy pozitív visszacsatolás lép fel: a testnevelés, sporttevékenység és mozgásfejlesztés folyamatában korrektül végrehajtott mozgások és gyakorlatok pozitív hatással vannak mindazokra a területekre, amelyeken az érintett pszichikai folyamatok lejátszódnak. A testkultúrának és sportnak az agyféltekékre gyakorolt pozitív hatását a szenzibilis impulzusok trophikus hatásában látjuk, ami azt jelenti, hogy az aktív testrészek aktivizálják az agykéreg anyagcserefolyamatait, és biztosítják azoknak az agyterületeknek az ingerelhetőségét, amelyek a mozgások ellenőrzésében és vezérlésében részt vesznek, és nem elhanyagolható a pszichikai folyamatok stimulálása sem.”

A fenti idézetet tartjuk a mozgás általi gondolkodásfejlesztés élettani alapjának.

Ha az ember fejlődésének a korai szakaszában a fejlesztés minden területen kiegyensúlyozott és töretlen, akkor a mozgásfejlődés és az általa kiváltott ingerek is hozzájárulnak az agy hierarchikus fejlődéséhez, amelynek a végeredménye egy elvárható szintű személyiségfejlődés. Ezt lehet megtámogatni szakember és mozgásfejlesztés segítségével.

Abban az esetben azonban, ha ezt a folyamatot akár a szülés közben bekövetkezett trauma, vagy későbbi betegség, akár a gyermek mozgáslehetőségeit korlátozó objektív vagy szubjektív tényező gátolja/akadályozza, olyan személyiségfejlődési – viselkedési zavar, tanulási nehézség – probléma alakulhat ki, melyen utólag a fejlesztők mozgásfejlesztés terápiával kísérelnek meg javítani. Abban az esetben, ha időben felismerhetővé válik a fejlődési lemaradás, akár maradéktalanul javítani lehet a gyermek helyzetén (8–10 éves korig, mások szerint akár 16 éves korig is) mindaddig, amíg idegrendszerének plaszticitása lehetőséget biztosít a fejlesztésre.

Nem elhanyagolható kérdés, hogy mikor és hogyan lehet azt megállapítani, hogy a gyermek valóban fejlődési lemaradásban van. Sok esetben még a szülő is csak gyaníthatja a problémát. Továbbá a gyermek mentális fejlettsége sem teszi lehetővé az esetleges vizsgálatra értékelhető válasz adását. A hosszabb megfigyelési idő alapján történő diagnózisra először körülbelül a gyermek ötéves kora körül van lehetőség, amikor aktuálissá válik a gyermek iskolaérettségének megítélése. Kritikus esetben ennek vizsgálatára erre szakosodott pszichológusok és pedagógusok bevonásával kerülhet sor. Törekvések vannak az iskolaérettség megállapítására alkalmas, egyre egyszerűbb módszereinek kidolgozására. Lakatos K. szerint az iskolaérettség vizsgálatára az általa kidolgozott állapot- és mozgásvizsgáló teszt 5 éves kortól már elvégezhető, ha nem az értelmi akadályozottság a vezető diagnózis. Erre ebben az életkorban azért kerülhet sor, mert a gyermek mentális fejlettsége lehetővé teszi a személyiség érettségét vizsgáló tesztek korrekt végrehajtását, adekvát válasz adását, mivel a tesztben „nincsen szükség a gyerek verbális együttműködésére...”

Elfogadott vélemények szerint a születéstől 6 éves korig az értelmi és a mozgásfejlődés közvetlenül kiegészítik egymást. Az egyikben elért teljesítmény szoros összefüggésben van a másikkal. A tanulási problémás gyermekek terápiás célú foglalkoztatásában vezető helyet foglal el az iskolás korig kimaradt mozgások utólagos fejlesztése, azaz a mozgásfejlesztés terápia. Ezzel azoknak az agyi struktúráknak a működési rehabilitációja történik meg, melyek korábban valamilyen oknál fogva elmaradtak.

A nagyobb óvodások foglalkoztatására már jellemző az alapkészségeket igénylő tevékenység alkalmazása. Ügyességüket, önállóságukat fejlesztik az egymást kiszolgáló tevékenységek (pl. napos beosztás), a konstruáló játékok, a barkácsolás. Az óvodai barkácsolás bevezetése gazdagítja a gyermekek alkotótevékenységét, amelyek ezáltal önállóbbá, dinamikusabbá, bonyolultabbá váltak. A barkácsolás pozitív hatással van a kitartás, a megfigyelés, a tartósabb érdeklődés és számos más pszichikus sajátosság fejlődésére.

Mozgásfejlesztés és agytorna technikák

„Tudjuk, hogy agyunk mozgatja a testünket. De vajon visszafele nem működik ez a kapcsolat? Testünk mozgása nem tudja-e bekapcsolni agyunk egyes részeit? Mi, az Edu-Kinesztetikában úgy gondoljuk, hogy minden gyermek viselkedését alapvetően meghatározzák – akár pozitív, akár negatív értelemben – testének mozgásai, vagy éppen ezeknek a mozgásoknak a hiánya, az idegrendszerükben lévő gátaktól függően”. A mozgást alkalmazó oktatás kifejlesztője csodálatra méltó eredménnyel alkalmazta az agytorna technikákat a tanulási nehézséggel küzdő gyerekeknél. Azt, hogy minden vonatkozásban hatékonyabban működjön az agy, az agykutatás elméleti eredményeinek felhasználásával, meglepően egyszerű, kevés időt igénylő mozgások segítségével érik el. Így napjaink mozgásfejlesztés feladatai egyre hatékonyabbak, és ütemes javulás tapasztalható.

forrás: Király Tibor – Szakály Zsolt: Mozgásfejlődés és a motorikus képességek fejlesztése gyermekkorban

A mozgásfejlődés és maga a mozgásfejlesztés egy és oszthatatlan folyamat. Lefolyását akadályozhatjuk, de segíthetjük is. Segíteni azonban csak akkor tudjuk, ha ismerjük a születéstől a 10–12 éves korig lejátszódó mozgásfejlődési folyamatokat, azok jelentőségét az egészséges személyiség kialakulásában.

A mozgásfejlesztés folyamatát olyan holisztikus (a teljességre, az egészre törekvő) szemlélettel kívánjuk megközelíteni, melyben feltárjuk a korai fejlődés későbbi időszakban érzékelhető hatásait, valamint nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy nyilvánvalóvá váljon a mozgás- és a motorikus fejlődésnek az egész személyiség kibontakozásában meglévő súlya.

Ha a gyermek mozgásfejlődését a személyiségtől független vagy másodlagos tényezőnek tekintjük, akkor fordulhat elő, hogy az első 6–8 év lehetőségeit ezen a területen nem használjuk ki, majd meglepődve tapasztaljuk, hogy nemcsak motorikus, hanem gondolkodási és viselkedési problémák is jelentkeznek, melyek kellő odafigyeléssel és mozgásfejlesztés bevetésével megelőzhetőek lettek volna.

A családon belüli nevelési hagyományokban meghatározóak a szülőknek a neveltetésükben szerzett tapasztalatai. Az olvasó emlékei alapján eldöntheti, hogy milyen szerepet kapott életében a mozgás, a szülők mennyire inspirálták és segítették a mozgástanulását. Az intézményes nevelésben milyen sikerélményekre emlékszik a mozgásos tevékenységek, játékok során?

A holisztikus gondolkodásmód arra is vonatkozik, hogy a gyermekkori mozgásfejlődésben nem különböztetünk meg fontos vagy kevésbé fontos szakaszokat. Olyan egységes egésznek tekintjük, melyben a harmonikus fejlődéshez minden fázisnak megvan a szerepe. Az emberi test mozgáslehetőségeit a legteljesebb mértékben kihasználni tudó mozgásrepertoár szempontjából sok kisebb mozgásegység egymásra épülésével alakul ki az egyén mozgáskultúrája. Praktikus szempontból az egyén mozgáskultúrájának elégségesnek kell lenni ahhoz, hogy képes legyen kihasználni egészséges testének mozgáslehetőségeit. Fontos, hogy ismerje az egészsége megtartásához szükséges elveket és mozgásos tapasztalatai, valamint a mozgásokkal kapcsolatos ismeretei segítsék szocializációját. Sokszor a mozgásfejlesztés felismerésben és a fejlődés elősegítésében a szülőknek nagy szerepük van.

Jó, ha képes felismerni az ember legmagasabb fizikai teljesítményei mögött meghúzódó testi és lelki teljesítmények nagyszerűségét. Nézőként, szurkolóként legyen képes értékelni és élvezni a sportversenyeket. A világversenyeket, köztük különösen az olimpiát, tekintse az ember olyan fizikai csúcsteljesítményei bemutatójának, melyre büszkeséggel tekinthet.

A mozgáskultúra alapelemeinek döntő többsége a születéstől a 10–12 éves korig kialakul. Az ebben az időszakban elvégzett igényes fejlesztés adja az alapját a később erre ráépíthető bonyolultabb mozgásoknak. Az idegrendszer fejlődése és a végrehajtható mozgások összefüggnek egymással. A fejlődő idegrendszer képes egyre bonyolultabb mozgások szabályozására, a mozgások gyakorlása pedig visszahat az idegrendszer tökéletesedésére, mely alapján újabb mozgások sajátíthatók el. Ebben az időszakban a mozgásnak az idegrendszer funkcionális fejlődésében mással nem pótolható szerepe van. Nem pusztán a mozgásos ügyesség megalapozása történik meg tehát ebben az életkorban, hanem – ezen jóval túlmutatóan – az egész személyiséget meghatározó képességeké is. Emiatt kell a szülőknek megérteniük, hogy mennyire fontos a gyermekkori mozgásfejlesztés.

A fejlődő gyermek élettani, pszichológiai és pedagógiai jellemzőinek figyelembevételével kell megtervezni a folyamatot. A fejlesztés egy egységes, szakaszait tekintve egymással szorosan összefüggő egész, melyet csak a folyamat komplex ismeretében lehet hatékonyan művelni.

Mozgásfejlesztés és szakemberek

A mozgásfejlesztő szakemberek képzésére különböző képzési szintek szakosodtak, mint óvó-, tanító-, tanár-, edző- valamint a rekreációs képzés. Természetesen adódik a feltételezés, hogy amennyiben a mozgásfejlődés egységes folyamat, akkor ennek a szakemberek képzésében is jelentkeznie kell. Ez akkor valósul meg, ha a különböző korosztályok mozgásfejlesztésére történő felkészítésben az adott életkorra vonatkozó mozgás- és ismeretanyagon túl, az alkalmazott módszerekben, valamint élettani, pedagógiai, pszichológiai diszciplínákban is megtörténik a differenciálás.

Ezzel egyidejűleg elgondolkodhatunk azon, hogy a jelenlegi rendszer kellőképpen igazodik-e az egységes mozgásfejlődéshez. Tisztázottak-e megfelelően a felkészítési szintek képzési tartalmában a különböző diszciplínák arányai? Milyen súlyok jelentkeznek az egyes korosztályok fejlesztésére történő felkészítésben, ezen belül milyen jelentősége van a spotszakmai elméleti és gyakorlati ismereteknek? A tantárgyi anyagokban tetten érhetőek-e a teljes folyamat átfogására való törekvések? Jelentkeznek-e a különböző korosztályokra való felkészítésben az alkalmazható módszerek és kommunikáció jellegzetességei?

Anélkül, hogy a feltett kérdésekre választ adnánk, e könyvben az egységes szemléletet mutatjuk be, melyben a legfontosabb rendezőelvet a mozgásfejlődés folyamatában határozzuk meg.

forrás: Király Tibor – Szakály Zsolt: Mozgásfejlődés és a motorikus képességek fejlesztése gyermekkorban

A sötét esztendő a svihákság csődje. Jó példa, hogy minden előre tett lépés ára szenvedés. Nincs nagyobb rossz, mint a szenvedés, mondja egy szent, de nincs nagyobb boldogság, mint a szenvedésre való visszaemlékezés. Az ember csak így lehet valódibb. A valódiság foka pedig az üdv fokának felel meg. Isten haragjából ittam. A Jób-esztendő. A lélek sötét éjszakája. Turba. A sötét imagináció. A szemetet kiégetni. Misztikus halál. Nagyon mélyen lehetett, hogy ilyen műtétre volt szükség. Vége? Nincs vége. Még tart. De rejtekhelyét már ismerem. Molinos azt mondja: az önmegtartóztatásban eltöltött élet több, mint a szentek minden csodatétele.

Mindenkit megtévesztettem, önmagamat is beleértve, pedig elég gyanakvó vagyok, különösen magam iránt s ezek szerint tűrhető pszichológus. Ez azonban a pszichológia határán túl van. Végeredményben semmi rendkívüli, a pszichológia mégsem tud róla. Ha azt mondom, hogy turba vagy abhimana, vagy a lélek sötét éjszakája, csak a száját tátja. Holott akkor mindenki benne volt. Azt hitték, a bombáktól és a gránátoktól van és hamar elfelejtették. Hamar és véglegesen. Sírnivaló, hogy milyen véglegesen. Nem értették, hogy a lélek sötét éjszakája az, amikor az emberből már halandó lehet. Nekik az éjszaka mindössze külső körülmény volt.

Az embert a sötét éjszaka akkor éri el, ha az Úr keze feléje nyúl és megérinti, hogy kiemelje. Az érintés rettenetes. Az ember nyög és fúj és fogát vicsorgatja, reszket és fél és fél és fél és az őrületszerű megzavarodásban egyre jobban elmerül. Az átvalósulásnak el nem kerülhető és el nem kenhető és lealkudhatatlan lépése. Minden léleknek, aki elviselhetetlennek tartja, hogy szüntelenül asztrálkarmáját verklizze és ki akar törni, meg kell tenni. Ez a metanoia. Az átvalósulás. A megvalósulás. Csak ha teljesen valódi vagyok, üdvözültem. Az első lépés a lélek sötét éjszakája. A pszichológus erre száját tatja. San Juan de la Cruz pontosan leírja.

Száz év alatt sokan, Hölderlin, Schumann, Baudelaire, Nietzsche, Gogol, Van Gogh, ebbe a lépésbe belebuktak. Az éjszakában elmerültek. A turba elnyelte őket és megőrültek. A megőrülés ma már nem időszerű. Az üdvtörténet órája elmúlt. Strindberg ugyanazt az őrületet, Inferno-korszakában átélte s a sötét éjszakából meggazdagodva lépett ki. Napjainkban az első ember, aki az átvalósulás magasabb fokát így elérte. Azóta az üdvtörténeti óra még tovább haladt. Úgy látszik, a sötét éjszaka átélése mindenkire kötelezővé lett. A metanoia életszükséglet és parancs. Az Antikrisztus korszakában állunk. Nem tudunk helytállni, ha tízezer bőrünkből legalább ötöt nem vedlettünk le. A lélek a Tízezerbőrű Tűz gyermeke. Pyripais myriodermatikos. Legjobb lenne a szüntelen vedlés állapotában élni. Úgy, hogy reggel ne ismerjek magamra és estére ismét új legyek, tökéletesen új. Állandó metanoia. Metamorphosis és transfiguratio. Ha egy svihákot mindennap le tudnék vetni, reményem lenne rá, hogy ezer év múlva elkészülök.

A negyven óra letelt. Láttam önkéntes böjtölőket, akik a böjt alatt csodálatosan megfehéredtek. Nem bőrük lett fehérebb, nem hajuk vagy hangjuk, mozgásuk, vagy szemük. Átlátszóbbak lettek. Lassabban mozogtak, nyugodtabban néztek, hangjuk tisztább lett és halkabb és távolibb és közvetlenebb. A sűrű hús transzparensebb lett. Ezt nevezem fehérnek. A tükörbe néztem, kíváncsian, s amit láttam, vörösbarna bőr, őszülő szőke haj, kék szem. A szenvedésnek semmi nyoma és az arc csakugyan fehérebb. Gyomrom nyugodt. Erőcsökkenést nem érzek. Lebegő kellemes állapot. Érzékenység, ahogy a szél az arcomba fúj s ahogy a levelek zörgését hallom.

forrás: PPEK / Hamvas Béla: Silentium. Titkos jegyzőkönyv. Unicornis

A sötét esztendőben minden földi javamat elvesztettem. Az összes elrejtett befőttesüvegeket és konzervet, minden cukrot és borotvaszappant és rongyot és papirost és tintát. Hiába dugtam a könyvek mögé s a polc alá, a polc és a sok könyv is elveszett. Kint voltam a havas utcán és a fájdalomtól és a félelemtől bömböltem, mint Jób és Istent hívtam és a hóba vetettem magam, mert éreztem, hogy nem hallgatott meg. De ez volt, amit aránylag hamar meg tudtam érteni. Koldus lettem. Mint Jób. Megértettem, hogy koldusnak lenni jó. A műtét kínos. Mindenem elveszett, mondtam. Elfelejtettem nevetni és gyűlöltem, aki nevetett. Seb. Mély seb. Azután, hogy a darát és a kenyérhéjat gyűjtöttem, csapás. Meg akartam menteni és elveszett. A birtok világa megsemmisült. De aránylag hamar meg tudtam érteni, hogy csak a birtok világának megsemmisülése után léphet át az ember a létezés világába. Mint Jób. Ha az embert békében hagyják, öt év alatt ismét házat szerez és kezdheti elölről. Befőtt és méz és borotvaszappan. A gazdag ifjúnak igazán nehéz. Sohasem tudtam volna lemondani. Ó, lemondani! Mindenről lemondani. Nem például a melankóliát megtartani, a dohányt vagy a pálinkát. Vagy a konzerveket. Valamit, amibe el lehet bújni, mint a vasbányába, valami, amit lehet félteni és amiért lehet reszketni, valami, ami megvéd, valami objektív és manifeszt és a teljes odaadásban megakadályoz. Nem megtartani. Még az örömet sem. Lemondani az odaadásról és lemondani a lemondásról. Mint Jób.

Eláradt a kegyelem. Kegyelemnek nevezem azt, hogy aránylag könnyen és gyorsan megértettem. Koldusnak lenni jó. Még véreztem, de már tudtam, hogy jó. A birtok világa romokban hevert. Tudtam, ha öt évig békében hagynak, nem fogok házat szerezni, hogy kezdjem elölről. Valaki a birtokot levakarta rólam. Bőröm is vele ment, de nem baj, most már igyekszem többé semmihez sem odaragadni, mint a borotvaszappanhoz tettem. Koldusnak lenni nehéz, de jó. A létezés világa a birtoklás világánál magasabb.

Most itt fenn az erdei házban megértem azt is, hogy mit jelent a bűnösség tudatának levetése. A sötét gond. A bűntudattól való zavartalanság. Megértem, hogy nagy szentek bűneiket felajánlják és olyanokká válnak, mint a kisdedek. A bűnről is lemondani. A sötét gondról és az aggodalomról és a holnapról lemondani. Semmi sem az enyém. Én magam a legkevésbé vagyok a magamé. A birtokhajszában és a gondban és a félelemben és a rejtőzködés érdekében épített haditervekben felzaklatott kedély megnyugszik. Elárad a kegyelem. A birtok világában az ember nem is lehet önmaga. Csupa védelem és támadás és érdek és házőrző kutya saját kapujában és ha befőttjeit elviszik, úgy üvölt, ahogy én tettem.

forrás: PPEK / Hamvas Béla: Silentium. Titkos jegyzőkönyv. Unicornis

Amikor a sejt osztódásakor éppen abban a génszakaszban keletkezik hiba, amely a növekedés ellenôrzéséért felelôs, a másolási hibának köszönhetôen ellenôrzés nélkül növekedô daganatos sejt jön létre. Ilyen mutáció az egészsé- ges szervezetben is viszonylag gyakran bekö- vetkezik. Ezenkívül azonban egész sor olyan külsô tényezô is létezik, amelyek kiválthatják az ellenôrzés nélkül növekedô sejt képzôdését, így például a sugárzás, a különféle vírusok vagy a dohányfüst.

Bármilyen drámaian hangzik is mindez, testünk általában jól fel van készülve az efféle mutációkra. A sejt speciális mechanizmusok segítségével gondoskodik arról, hogy abbamaradjon a növekedése, amint érintkezik a szomszédos sejttel. Ezt a folyamatot nevezik kontakt inhibíciónak, más szóval kontakt gátlásnak.

A hibás másolat felszámolja önmagát A daganatos sejtek esetében a sejtcsoporton belül nem mûködik a növekedés, osztódás, megsemmisülés eme „egészséges” összjátéka. Mivel a sejt kettôzôdése során éppen az ellenôrzôkapcsoló mûködése károsodott, a sejt a szabályozó jelzéseket nem érzékeli, és ezért kivitelezni sem tudja. Ezért szervezetünk további ellenôrzô mechanizmusról is gondoskodott: afféle önmegsemmisítô programról olyan sejtek számára, amelyek túllépték a korlátokat és ellenôrzés nélkül növekednek. Ezt az önfelszá- moló programot programozott sejthalálnak, azaz apoptózisnak nevezzük.

Ezzel, vagyis a sejt halálával a probléma rendszerint meg is oldódik. Ha viszont a mutáció éppen azokat a géneket érinti, amelyek az apoptózist vezérlik (ilyen például a p53-as gén), akkor azok elveszítik mûködôképességüket. Így a mutálódott sejt a szó legszorosabb értelmében halhatatlanná válik, mert az önfelszámoló program már nem aktiválható.

A daganat még nem egyenlő a rákkal

A növekedési kontroll és az önfelszámolási mechanizmus mutációk miatti inaktiválódása kö- vetkeztében az érintett sejtek ellenôrzés nélkül növekednek: szövetburjánzás alakul ki. Ezt a sejthalmazt jóindulatú daganatnak nevezzük. Igaz ugyan, hogy ez korlátozás nélkül növekszik, de egészséges szomszéd sejtjeinek csak annyiban árt, hogy félretolja ôket. A viszonylag jóindulatú daganatos sejthalmaz csak akkor válik rosszindulatú rákos daganattá, amikor a daganatos sejt képessé válik a környezô szövetek feloldására és arra, hogy növekedését az egészséges sejtek rovására folytassa. Ebben az esetben invazív daganatról beszé- lünk. Ez az átváltozás sokszor azzal jár, hogy keletkezési helyétôl nagyobb távolságra is terjeszkedni kezd a testünkben a daganatos sejt. Ezt a folyamatot nevezzük áttétképzôdésnek vagy metasztázisnak. Csak abban az esetben beszélünk rosszindulatú daganatról (malignus tumorról) vagy rákról, ha bekövetkezett az invazivitás és a szóródás stádiuma.

Gyors felismeréssel a rák ellen

Általában azt mondhatjuk, hogy minél hamarabb sikerül felismerni egy elfajult sejtcsoportot, annál jobbak a gyógyulás esélyei. Különösen igaz ez a béldaganatok megelôzô stádiumára, az úgynevezett adenomákra, amelyek többnyire jóindulatú daganatok. A rák ellen fontos a korai felismerésére szolgáló tesztek, illetve béltükrözés segítségével a megelôzôstádiumok jól felismerhetôk, és kis beavatkozással el is távolíthatók. Az esetek döntô többségében ez elegendô is a beteg teljes gyógyulá- sához. Éppen ezért éljen az egészségügyi ellá- tórendszerben biztosított rákszûrési lehetôségekkel! Ezzel küzdhet mindenki a rák ellen. Ám még így sem lehet valamennyi rákmegelôzô állapotot vagy kis sejtburjánzást felfedezni. Ezért lesz a jövôben egyre fontosabb, hogy érzékenyebb, a rákot korai stádiumban felismerô teszteket fejlesszenek ki, amelyek lehetôleg korán kimutatják az elfajult sejteket.

forrás: Dr Johannes F. Coy - Maren Franz: Az új rákellenes táplálkozás

Amikor a régi sebek behegednek, az addig a múlt eltemetésére fordított energia felszabadul. De vajon mi a helyzet a mindennapi élet sikereivel és kudarcaival? A mindennapi élet kihívásaira adott reakciók fiziológiai változásokhoz vezetnek. E változások csökkentik a rák ellen fellépő védekezőmechanizmusok erejét. A stresszt természetesen nem tudjuk mindenáron elkerülni. A feszültséget azonban rendszeresen levezethetjük. Sok gyakorlattal elérhetjük, hogy a stressz majd olyan könnyedén siklik el mellettünk, mint a hajó oldala mellett a hullám.

Amikor életem legnehezebb pillanataiban az igazán fontos dolgokra akartam koncentrálni, felidéztem magamban a dalai láma szavait. Egy újságíró megkérdezte, hogy országa kínai megszállása, a templomok lerombolása, számos barátjának bebörtönzése és megkínzása nem zavarja-e meg a derűjét. Így válaszolt:

– A kínaiak mindent elvettek tőlem. Nem hagyom, hogy a lelkemet is elvegyék. Hogyan mentik meg hát az egyszerű emberek a lelküket, amikor a hétköznapi élet nehézségek elé állítja őket?

A nagy sámáni hagyományok és az ősi orvosi rendszerek kihasználták, hogy az elme képes újjáéledni a test mély forrásaiban. A „gondolat” szó ősi kínai kép­ írásjele két karakterből áll: az „agy” és a „szív” szavakból. Az ősi kínai filozófia szerint az elme tevékenységében a józan ész és az érzelem keveredik. A modern orvostudomány bebizonyította, hogy ez nem csupán költészet, hanem a test mű­ködésének bölcs értelmezése, amelyet mi is alkalmazhatunk.

„Agyak” testszerte

A szívet 40 ezer neuron látja el idegekkel, és ezek parányi, félig független agyat alkotnak. A szív e neuronokon keresztül szoros kapcsolatban áll a koponyában található igazi aggyal. Egyes ideggyógyászok és kardioló­gusok, például a Montreali Egyetemen oktató J. Andrew Armour szerint integrált „szívagy rendszerről” beszélhetünk.

Michael Gershon, a Columbia Egyetem Patológiai és Sejtbiológiai Tanszékének vezetője szerint a bélrendszer több millió idegsejtje is önálló „agyat” alkot. Végül, amint korábban már szóba került, Candace Pert, az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet munkatársa bebizonyította, hogy az immunrendszer rendszeresen cserél információmolekulákat az aggyal. Összességében, ahogy Spinoza a 17. században megjósolta, és ahogy a 21. század fordulóján a kiváló ideggyógyász, Antonio Damasio – ma a Los Angeles-i Dél-kaliforniai Egyetem munkatársa – be is bizonyította, a tudatos események nemcsak az agyban, hanem a test minden szervében vibrálnak. A testben folyamatos párbeszéd zajlik. Az úgynevezett vegetatív idegrendszer idegrostjain keresztül folyamatosan cserélődik az informá­ció. Ez az idegrendszer a tudatos szándéktól függetlenül, tudatos irányítást nem igényelve szabályozza a szívritmust, a vérnyomást, az izzadást stb. Amint Candace Pert megfigyelte, a vegetatív idegrendszeren túl a szervek a hormonokon keresztül is információkat cserélnek, így párhuzamos kommunikációs hálózatot alkotnak. Ennek következtében az ember ösztönei, vágyai és döntései csupán e molekulák – amelyek a maguk módján mind a körülöttük lévő élet fennmaradásán munkálkodnak – folytonos monoton nyüzsgésének külső megnyilvánulásai. És ezek az ösztönök, vágyak és döntések maguk is befolyásolják e kommunikációt. Az „egész-ség” voltaképpen ezen információcserék egyensúlyának az eredménye. Harmonikus, általános vibrálás. Egy olyan „lélek”, amely nem egy adott szervben helyezkedik el, hanem az összes kapcsolatból kialakuló tulajdonság. E jelenséget jól érzékelteti az alábbi ábra bal oldalán kirajzolódó háromszög; a rajzot a néhai David Marr, a Massachusettsi Műegyetem (MIT) profes ­ szora készítette, aki az agy képalkotásának mikéntjét vizsgálta. A háromszög körvonalai nem szerepelnek a rajzon, ám a környező tárgyak kapcsolatából mégis „kialakul”. Ha a kapcsolatok összekuszálódnak, ahogy az a jobb oldali rajzon látható, akkor a háromszög – a „lélek”, a „homeosztázis”, az „egészség” vagy bárminek nevezzük is – eltűnik, amint az itt szintén megfigyelhető.

Koncentráljunk önmagunkra a jelenben Bárki elsajátíthatja a háromszög kialakulá­sát elősegítő egyensúly megteremtését. A Kelet valamennyi nagy orvosi és spirituális hagyománya – például a jóga, a meditáció, a tajcsi, a csikung – ötezer éve azt tanítja, hogy mindenki átveheti az irányítást saját belső lénye és testfunkciói felett. Ez azzal kezdődik, hogy koncentráljuk a tudatunkat és összpontosítjuk a légzésünket. Ma már számos vizsgálat bizonyítja, hogy az irá­nyítás átvétele a stresszből eredő hatások csökkentésének legjobb módja. Abban is segít, hogy újra megteremtsük a fiziológiai egyensúlyt, következésképp serkentsük a test természetes védekezőrendszereit.

A fiziológia feletti uralom megszerzésé­re irányuló folyamat első lépéseként el kell sajátítanunk a figyelem összpontosítását és befelé fordítását. Ha azt mondjuk, hogy a legtöbben keveset foglalkozunk ilyesmivel, akkor finoman fogalmazunk. Megszokott életmódunk minden eleme eltávolít minket belső lényünktől.”

Életerővel és koncentrációval a rák ellen

Ahogy a szerző is írja, sokan azt tapasztalják, hogy a ráknak bizony lelki eredetű okai is lehetnek. Kellemetlenebb a betegséget utólag meggyógyítani és kezelésekre járni, mint megelőzni. Évezredek óta használják a meditációt és jógát, mely hatékony a rák ellen is. Ezzel a belső öszpontosítással meg tudjuk nyugtatni lelkünket és pozitív üzeneteket sugározni testünk minden részébe. Ez pedig annyira feltölti lelkünket és testünket is, erősíti immunrendszerünket, hogy hatékonynak bizonyul még a rák ellen is.

forrás: David Servan-Schreiber: A rák ellen - Egy új életmód

A gyerekek szeretik a reklámokat, különösen a televíziós reklámokat, hiszen a gyorsan pörgő, zenés, színes képek kavalkádja magukkal ragadja őket. A Gfk Piackutató Intézet  felmérése szerint a gyerekek 66%-a szereti a tévéreklámokat, és 50%-uk a rádiós reklámokat is. Azért nézik meg a reklámokat, hogy szórakozzanak, és az információk csak mellékesen ragadnak rájuk. Az amerikai Media Research Institute felmérést végzett a gyerekek és a reklám témában, gyermekek körében, hogy mit csinálnak, amikor a televízióban reklám jelenik meg.

A következő eredményeket kapták:

Megnézik 56,5%

Kimennek a szobából 53,1%

Másik csatornára váltanak 33,0%

Kapcsolgatnak a csatornák között 31,9%

A következő felmérésből az is kiderül, vajon a gyerekek mit tartanak fontosnak egy reklámban, mi tetszik nekik. Ez alapján megerősítést kapott az a tény, miszerint a gyerekek szórakozás céljából néznek reklámokat. 75%-uk tartja fontosnak a vicces figurákat, szereplőket a reklámban, és majdnem a felük a humort részesítik előnyben. De ugyanilyen arányban érzik elengedhetetlennek a zenét a reklámban, illetve az akciót és izgalmakat (mely főleg a fiúknál fordul elő). A szereplőkkel kapcsolatban sokan kiemelték a gyerekszereplőket és a kedvelt, híres embereket is, mely befolyással van rájuk. Körülbelül egyharmaduk a nem várt, meglepő fordulatokat szeretik, majdnem ugyanennyien a sok színes képet. Meglepő, hogy mindössze egyötödüknek fontos a reklámból megtudható információ.

Vicces szereplők 74,7%

Zene 52,0%

Humor 44,2%

Izgalom 44,1%

Gyerekek 41,6%

Híres emberek 39,5%

Meglepő dolgok 35,9%

Színes képek 27,1%

Információ 19,8%

Gúny 18,7%

Követelődzés

Az idő múlásával a gyerekeket egyre jobban elkényeztetik anyagilag, hozzászoknak, hogy nincsenek fogyasztási tabuk, mindent meg tudnak venni, amit csak megkívánnak. És a gyerekek nagyon mohók, ezen felül pedig igen erős birtoklási vágy él bennük. A reklámnak az a dolga, hogy elérje azt, hogy megkívánják a terméket.

Minden reklám azt a hatást kelti, hogy ha a reklámozott terméket használod, vagy fogyasztod, az életed szebb lesz. A gyerekek pedig igen befolyásolhatók, és elhisznek mindent, amit a reklámok közvetítenek. Így a reklámok hatására a gyerekek mindenáron megpróbálják elérni szüleiknél, hogy megkapják az áhított terméket. Ez számos családi konfliktushoz vezethet.

Kutatások bebizonyították, hogy a a vásárlások a 20-40%-a gyerekeknek köszönhetően jön létre, tehát a gyerekek nagy hasznot jelenthetnek a vállalatok számára, ami nem merül ki a kifejezetten a gyermekek korosztályának szánt termékekben.

Összefüggések - a gyerekek és a reklám hatásai

A gyerekek és a reklám hatásai sajnos egyre rosszabbak. A gyerekek elégedetlenek lesznek azzal, ami van és még többre vágynak majd. Akkor boldogok, ha azonnal megkapják, amit láttak, vagy hallottak. A szülőnek emiatt borzasztóan nagy szerepe van a gyermek fejlődősére szerintem. Próbáljunk meg minél többet játszeni csemeténkkel és elmagyarázni, hogy a reklámok manipulatívak és valójában sok termékre egyáltalán nincs szüksége.

forrás: forrás: Nagy Tünde: A reklám hatása a 6-9 éves korosztályra