Az ismeretátadás, a nevelés már az emberiség történetének kezdetén is létezett, bizonyíték erre az emberiség fennmaradása. Az őskori embercsoportok „neveléstörténetéről” ugyan közvetlen forrásokkal nem rendelkezünk, de a természeti népek megfigyeléséből, a kulturális antropológia eredményeiből levonhatjuk következtetéseinket: a gyermekek utánzással sajátították el a felnőttek cselekedeteit, és a nyelv kialakulása lehetővé tette a cselekvés megtervezését, az eredményesebb nevelést, az egyes munkák „szemléltetését”. Az őskori ember szoros kapcsolatban állt a természettel, ezt a nevelés több mozzanata is kifejezte. A felnőtt kor küszöbén álló ifjakat beavatási szertartások keretében fogadták maguk közé a felnőtt közösségek. Az iniciáció ma sem ismeretlen fogalom, valamennyi kultúra esetében találkozhatunk vele.

Az intézményes nevelés első formái a nagy folyamvölgyi társadalmakban jelentek meg az i. e. IV-II. évezred során. A régészeti feltárások és a töredékes írásos források alapján elmondhatjuk, hogy Mezopotámia államaiban, Egyiptom, Kína és India területén az öntözéses földművelés meghonosodása magával vonta a tudományok fejlődését, az írás kialakulását és az iskolai képzés megteremtését. A társadalmi-gazdasági változások lehetővé tették, hogy az emberek egy csoportja (általában a magasabb társadalmi rétegekhez tartozó fiúk, férfiak) tanulással illetve tanítással foglalkozzon. A suméreknél, egyiptomiaknál – ahol egyébként nagy tisztelet övezte a gyermekeket – az írnokiskolák jelentették az alapintézményt a legfontosabb ismeretek elsajátításához (írás, olvasás, számtan, mértan).

Az ókori görögök nevelési eszményeiről és gyakorlatáról jelentős számú forrás maradt ránk, bár a mükénéi korról (i. e. 16-13. sz.) keveset tudunk. Homérosz i. e. 8. században írt költeményeiből kibontakozik a korabeli görög emberideál képe, és a nevelésről is szólnak művei. Az Íliászban ábrázolt ember heroikus értékekkel bír, Odüsszeusz sokkal emberibb, tapasztalataiban bízó, leleményes alak. A homéroszi korban a kisgyerekek a családban nevelkedtek. A lányok férjhezmenésükig otthon maradtak és elsajátították „asszonyi kötelességeiket”. A fiúkat 6-7 éves koruktól apjuk nevelte, magával vitte a közélet főbb színtereire: az agórára és a háborúba is.

A görögség – a görög törzsek sokfélesége illetve a földrajzilag jelentősen tagolt terület miatt – nem alkotott nagyobb államegységet, hanem egymással folytonosan szövetkező illetve harcoló városállamokban élt. A több, mint 300 polisz közül a neveléstörténészek hagyományosan Spárta és Athén nevelési szokásait mutatják be és vetik egybe, lévén, hogy a két oktatási rendszer valamelyikének jellemzőit többé-kevésbé más poliszok esetében is megtalálhatjuk. Az i. e. 8-6. századi spártai királyságban szigorú elvek szerint nevelték a fiúkat és lányokat, hiszen ez szükséges volt a katonaállam egybentartásához, a Spárta körül élő helóták alávetéséhez. Plutharkosz a „Párhuzamos életrajzok” című művében részletesen leírja az egyént a közösségnek alávető, kemény katonai nevelés jellemzőit. A 7 éves kor után a családból táborokba kerülő gyerekeket testileg megedzették, lakonikus (szűkszavú) beszédre szoktatták, harci dalokra tanították és bátorságra nevelték.

A dórok szigorú nevelési eszményeivel szemben egy egészen másfajta emberideál lebegett az athéni polisz polgárainak szeme előtt. Athénban az emberek túlnyomó többsége szabad volt, és Szolón törvényei (i. e. 6. sz.) nyomán a gazdagok és szegények ellentétei is csökkentek. Athén földrajzilag kitűnő helyen feküdt, csomópontja és befogadója volt a különböző irányokból érkező kulturális áramlatoknak. Az állam legkiemelkedőbb vezetői és gazdag polgárai sokat áldoztak a kultúra, a művészetek felvirágoztatására. Athénben a testileg és lelkileg kiművelt ember nevelése volt a cél. A kalokagáthia, a szép és jó eszménye irányította a családi és intézményes nevelést. Az írás ismerete Athénben – szemben a folyamvölgyi társadalmakkal – széles körben elterjedt volt, még a nők körében is, nem kiváltságot jelentett, hanem mindennapi velejárója volt az életnek. Az iskolákban a gyerekek úgynevezett múzsai és gimnasztikai képzésben részesültek. Ez azt jelentette, hogy a nyelvi-irodalmi-zenei, számtani és történelmi képzésen kívül a testedzés is kiemelkedő helyet foglalt el a nevelésben.

Tanulás, jutalmazás és személyiségtípusok

Fontos tudnunk, hogy az iskolán kívül, szülőként is sokat segíthetünk gyermekünknek a tanulás területén. Az első és legfontosabb, hogy figyeljünk oda gyermekünkre, és próbáljuk megállípítani, hogy mi motiválja a tanulás során és milyen dicséretnek örül a leginkább. A tanulási módszer kiválasztásához jó, ha tudjuk, hogy gyermekünk auditív, vizuális, taktilis vagy verbális beállítottságú. Az auditív hallás alapján, a vizuális inkább látás alapján ér el sikereket a tanulás területén. A taktilis kipróbálja, a verbális pedig szívesen fogalmazza meg maga a lecké.

forrás: Kéri Katalin: Neveléstörténeti vázlatok