Mitől számat egy mese klasszikusnak? Tündérek és törpék hős tettei teszik azzá, vagy a jó és rossz küzdelme? Csak a klasszikus mesék a jó mesék? A következők irányt mutatnak e kérdésekben!

Klasszikusak és/vagy modernek?
Amikor a mesék pszichológiai funkciójáról esik szó, gyakran felmerül a kérdés: Milyen a jó
mese? Jobbak-e a klasszikus mesék, mint az újabbak?
Erre a kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni. Ha az alkotás és a gyerekek között létrejön
a kommunikáció, akkor az ő számukra szóló alkotásról van szó. A mese jellemzője, hogy
igazodik a gyermek világképéhez, világlátásához. Olyan érzelmi, gondolati, erkölcsi háttéren
születik, mely lényeges jegyeiben különbözik a felnőtt világlátástól.

Már az sem egyszerű feladat, hogy meghúzzuk a határt „klasszikus” és „modern” mesék között. A Hamupipőkét valószínűleg mindenki a klasszikus tündérmesék közé sorolná, de
vajon az 1950-ben bemutatott- tehát „modernnek” nem egyértelműen nevezhető- Bibiddi
bobiddi boo - slágerrel fűszerezett Disney- feldolgozás hasonlóan klasszikusnak mondható?
Az Illyés Gyula által gyűjtött és feldolgozott hetvenhét magyar népmese kétségkívül klasszikus, de klasszikusnak számít-e már Micimackó vagy Mekk Mester? H. C. Andersen és
J. K. Rowling egyaránt műmesék szerzői, mégis valószínűleg klasszikusabbnak ítélnénk A
rendíthetetlen ólomkatonát vagy A kis hableányt, mint a Harry Potter- sorozatot.
A „klasszikus” és „modern” meglehetősen képlékeny kategóriák a meséket illetően.
(Valószínűleg erős érzelmi befolyással vannak ránk saját gyerekkori meseemlékeink: ami már
gyerekkorunkban is volt, az mára „klasszikus” lett számunkra, és mindent, ami saját
gyerekkorunk után keletkezett „modernnek” tekintünk.)
Ahhoz, hogy a meséket lélektani szempontból górcső alá vehessük, érdemes átgondolnunk a
mese- műfaj történetét!

A mese a legősibb műfajok egyike, eredete az archaikus irodalom korára vezethető vissza. Az
ókorban az állatmese igen elterjedt, közkedvelt műfaja volt (pl. Aiszóposz), illetve
megjelennek a szegény emberekről szóló és társadalmi konfliktusokat feldolgozó mesés
történetek. Ezek a mesék rövid, csattanóval végződő, párbeszédekre épülő történetek voltak,
melyekhez később moralizáló, a tanulságokat összefoglaló befejezéseket illesztettek.
Állatmesei elemek a Bibliában, a Talmudban és a régi keleti irodalmakban is találhatunk. A
középkortól kezdve a többi, emberi szereplőkre épülő mesetípus is kialakult. Megjelent a
kalandmese, a kelta, angol és francia hagyományokra támaszkodó tündérmese. A reneszánsz
idején főleg a népmesék adaptációi hódítottak, míg a klasszicizmus alkotói az antik
hagyományokhoz visszanyúlva újra állatmeséket írtak (pl.: La Fontaine). A francia rokokó
divatba hozta a szatirikus- ironikus tendenciájú, a fantáziát mozgató tündérmeséket, melyet a
filozófiai propagandában is felhasználtak (pl.: Voltaire). A romantika újra a naív népmesei
hagyományt helyezte az előtérbe, a 19. századtól J. és W. Grimm népmese- feldolgozásai váltak ismertté. A mese definíciója a XX. század második jelentősen átalakult, köszönhetően
többek közt olyan szerzőknek, mint Lázár Ervin, Janikovszky Éva, Csukás István vagy Varró
Dániel, aki a verses mese kortárs megújítója. A mese ma már elképzelhető a legkisebb fiú, a
boszorkány vagy sárkány nélkül is. A klasszikus szereplők helyét átveszik a hétköznapi
kisfiúk-kislányok, a mérges szomszédok, a kedves űrlények és a kétbalkezes betörők. A
meséket ma már legtöbbször nem olvassuk vagy hallgatjuk, hanem nézzük, hiszen a
legdivatosabb műfajok közé tartoznak a mesefilmek, animációs filmek és fantasyk. A
fantasyhoz igen közel áll a mese műfaja, hiszen a fantasy-művek a mítoszok mellett a
népmesék világából is sokat merítenek. A két műfajt leginkább a célközönség különbözteti
meg: a mesék elsősorban gyerekeknek készülnek, ezzel szemben a fantasy felnőtt olvasókhoz,
nézőkhöz szól. A két műfaj határáról megemlíthetjük J. K. Rowling Harry Potter sorozatát,
vagy Michael Ende Végtelen Történetét. Mi a mese?

A Világirodalmi Lexikon meghatározása szerint a mese: „epikai műfajcsoport… az ide tartozó alkotások fantasztikus- csodás (vagy legalábbis hihetetlen, valószerűtlen) elemekkel átszőtt, általában (de nem szükségszerűen) időben és térben is fiktív- tehát se kor, se földrajzi hely tekintetében nem konkretizálható- körülmények között játszódó eseményeket ábrázolnak.”. A valós világot jelképező hősei jobbára elvont típusok, akik legtöbbször képzeletbeli hősökkel és fantasztikus tulajdonságokkal felruházott tárgyakkal, lényekkel állnak szemben. Az események is valószerűtlenek, de egy sajátos, mesei logikán belül maradva az egyik esemény már lehetőbbé teszi a másikat. Jellegzetes vonása a mesének a szinte mindig pozitív főhős köré rajzolt egyszerű, kétpólusú világkép, mely átmenetet szinte nem ismerve éles határt húz jók és rosszak közé. Az ember számára a mesék térképezik fel és magyarázzák meg először a világot.

Van bennük logika: Ha a hős a helyes utat választja, célhoz ér, ha nem, akkor elpusztul. Van
bennük erkölcs: ha a hős morzsát ad a hangyának, gyógyfüvet a sebesültnek és öreganyámnak szólítja az útjába tévedt vénasszonyt, akkor igazolja, hogy elfogadja társadalmának normáit. Az irodalmárok a mesét a mítoszból eredeztetik, úgy tartják, hogy a világ- és embermagyarázat igényével fellépő vallási szövegekből kiszakadva jöhettek létre a mesék, melyek a totális valóságábrázolás helyett egy szűkebb téma, egy közösségi morál-, és ítéletrendszer közvetítését és a szórakoztatást tűzik ki célul. A mesék szereplőinek tulajdonságai, céljaik, összecsapásaik eredménye, a mese tartalma, erkölcsi tanulságainak
burkolt – helyenként explicit- megfogalmazása segítik és felgyorsítják a társadalmi
beilleszkedést, a szocializáció folyamatát. A mese közvetíti a helyes értékrendet, magatartási
szabályokat. Bemutatja a jutalmazás és büntetés rendszerét (jutalom lehet a királylány keze, a
fele királyság vagy épp a királyfi élesztő csókja; büntetés az elbujdoklás, szülői házból való
kiűzetés, a csoportból való kiközösítés, a vereség, a sérülés); a társadalom fenntartásához
szükséges motívumokat (pl.: munka, párválasztás- gyermekvállalás), melyek sok esetben a
felnőtté válási próbák eszközei is (pl.: nyáj megőrzése, mézes ajkú királylány kiválasztása). A
mesék felvetik a teljesítménnyel kapcsolatos kérdéseket (pl.: próbákat meghatározott idő alatt
kell teljesíteni), a segítés, segítségkérés helyzeteit (pl.: kölcsönösség), illetve a társadalmi
illem elvárásait (pl.: Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!) A mese valósága ebben az
értelmezésben egy közösségi rend, az emberek közti viszonyok valósága. A mese tehát tudást, információt tárol a közösségről, melyben élünk.

A mese sokféle kultúrtörténeti elemet tartalmaz. Megtalálhatjuk benne a mítoszok
maradványait, melyek az európai kultúra gyökereit elevenítik fel (pegazus, óriás, halottak
szellemei), a népmesei elemeket, melyek a vallásos középkor bűnnel és bűntudattal
kapcsolatos szimbólumait őrzik (boszorkány, ördög, örök büntetés). Át vannak szőve a mesék
a társadalmi együttlét tapasztalataival (küzdelem az igazságért, önzetlenség megdicsőülése, a hatalmas eszén túljáró gyenge). A klasszikus és modern mesék közti egyik legnagyobb
különbség talán éppen abban ragadható meg, hogy mi az a közösség, melynek tudást,
világszemléletét, kultúráját a mese közvetíti. Ha a különböző népek klasszikus meséit
összevetjük, kiderül, hogy minden nép egy kicsit másképp néz ugyanarra a problémára. A
modern mesék döntő többsége azonban „internacionális”. A Disney- rajzfilmek éppúgy
megszólítani kívánják a magyar vagy a kínai gyerekeket, mint az amerikai közönséget. A
jelenleg virágkorát élő manga- kultúra egyik fő ismérve szintén a nemzetköziség. (Lehetetlen
egy manga- stílusban létrejött alkotásról megállapítani, hogy japán, amerikai vagy magyar
gyerek készítette.)

A mese fő értéke a tanításon és a szórakoztatáson túl: a teremtés. A mese nem a világ egy
vékony szeletét megmagyarázni képes eszköz, hanem az egész világot egy bizonyos
szemszögből, a fantázia, a képzelet, az emberi teremtőerő szemszögéből újraalkotni képes
műfaj. Lázár Ervin szavaival: „A valóság nem olyan egyszerű dolog, mint ahogyan azt
gyakran gondoljuk, hiszen felöleli az ember fantáziáját is, s mindent, amit a fantázia
megteremt… ”. A mesék világa a gyermek gondolkodását tükrözi, azt a képet, amit
környezetéről - amely tele van jó és gonosz óriásokkal, tündérekkel és vasorrú bábákkalalkot.

A Rumini vérbeli kalandregény

A mesesorozat főhőse Rumini, aki hajósinas a Szélkirálynő nevű tengerjáró vitorláson. Rumini egy minden lében kanál kisegér, aki direkt keresi a veszélyt és izgalmakat, ám a gyakran a vártnál valami sokkal nagyobb kalamajkába keveredik. De persze Rumini sem egyedül néz szembe száz kalanddal és veszéllyel: a barátok és a varázslat segítségével Rumini mindig képes kimászni a bajból. Kalandra fel!

Forrás: Pszichológiai tanulmány: „Made in Tündérország”-A klasszikus és modern mesék hatásai