Képzelet

"Ám a sziklaevők nemcsak táplálkoztak a hegyekből, hanem azokból állítottak is elő mindent, amire szükségük volt: bútort, kalapot, cipőt, szerszámot, sőt még kakukkos órát is. Így azután nem volt abban semmi csodálatos, hogy ennek a sziklaevőnek háta mögött olyanfajta kerékpár állt, amely mindenestül az említett anyagból készült, és amelynek két – hatalmas malomkőre emlékeztető – kereke volt. Az egész inkább egy pedállal ellátott gőzhengerhez hasonlított.

A második figura, aki a tűztől jobbra ült, kis éji manó volt. Legfeljebb kétszer akkorára nőtt, mint a lidérc, és egy felegyenesedett szurokfekete, szőrös hernyóra emlékeztetett. Beszéd közben két csöpp rózsaszín kezével hevesen gesztikulált, és onnan, ahol göndör fekete haja alatt az arca lehetett, két holdszerű, nagy kerek szem parázslott elő.
Éji manók, a legváltozatosabb alakban és nagyságban, mindenütt előfordultak Fantáziaterületén, így egyelőre nem lehetett eldönteni, hogy ez vajon közelről vagy messziről jött-e. Mindenesetre ő is úton volt, mert a háta mögött az éji manók szokásos hátasállata, egy denevér függött szárnyaiba burkolózva, összecsukott ernyőként, fejjel lefelé egy ágról.

A tűztől balra ülő harmadik alakot csak kicsit később fedezte fel a lidérc, mert olyan pici volt, hogy ilyen távolságból nehezen lehetett észrevenni. A fikarcok nemzetségébe tartozott, s fölöttébb finom testalkatú fickó volt, tarka ruhácskában, fején piros cilinderrel. A fikarcokról a lidérc szinte semmit sem tudott. Egyszer hallott csak róla, hogy ez a nép a fák ágai közé egész városokat épít, amelyekben a házacskákat lépcsők, kötélhágcsók és siklópályák kötik össze. De ezek a lények a határtalan Fantázia-birodalomnak teljesen más részében élnek,
még sokkal, sokkal messzebb innen, mint a sziklaevők. Annál bámulatosabb volt, hogy a jelen levő fikarc éppen egy csiga hátán utazott. Az állatka gazdája mögött pihent. Rózsaszínű háza tetején kis ezüstnyereg csillogott, és még a csápjaira erősített kantár és gyeplő is ezüstszálként fénylett."

A képzelőerő és a Dixit társasjáték kapcsolata

Ki ne emlékezne még A végtelen történet csodálatos világára. Főhősünk egy kisfiú, aki a számára sokszor nehezen feldolgozható valóságból a Fantázia-birodalmába menekül. Gyakran vagyunk így mi is, felnőttként is szeretjük a meséket, a szívmelengető utazásokat képzeletünk birodalmába. Jó néha, csak minden gondunkat elfeledve átlépni ezen a titkos ajtón, és szabadon engedni képzelőerőnket.

Pont erre nyújt tökéletes lehetőséget a Dixit társasjáték, amihez nem kell más, mint egy kis kreativitás, képzelőerő és asszociációs készség. A játékot legalább 3-an kell játszani, emiatt nagyon hasznosnak bizonyulhat egy-egy csapatépítés alkalmával is.

A Dixit társasjáték során mindenki kap hat darab nagyméretű kártyát, rajtuk színes festményekkel. Minden körben más játékos kezd, aki kiválaszt egy képet, és hozzá egy egy mondatot. Arra kell csupán figyelni, hogy legyen jellemző, de mégsem túl nyilvánvaló. Ez lehet egy mondat, vagy akár egy teljes mese, akár vers, vagy ének is. Határt igazán csak a képzeletünk szabhat. Ezután a többiek is kiválasztanak egyet a saját lapjaik közül, melyre illik az előző állítás. A kártyákat ezután össze kell keverni, és a mesélőn kívül mindenki szavazhat, hogy mi volt az eredeti kártya.

A Dixit társasjátékét játszhatják gyermekek, kreatív felnőttek egyaránt. Engedjük hát szabadon képzeletünket, és garantáltan jól fogunk szórakozni.

forrás: Michael Ende: A végtelen történet