Fizikai testen az ember két alsóbb princípiumát- régi műnyelvünkön a stula sarirát és a linga sarirát- kell értenünk, minthogy mindkettő a fizikai világban működik, fizikai anyagból áll, egy fizikai élet tartamára készült, a halál után együtt hull le az emberről és bomlik fel a fizikai világban, amikor tulajdonosuk átmegy az asztrálisba.

    A másik ok, amiért ezt a két princípiumot fizikai testünknek vagy eszközünknek minősítjük, az, hogy ameddig nem távozhatunk a fizikai világból-, vagy ahogy nevezni szoktuk, a fizikai síkról – e fizikai öltözékek egyikét vagy másikát, vagy mindkettőt használjuk; anyagánál fogva mindkettő a fizikai világba tartozik, és nem hagyhatja el azt; a bennünk működő tudat fizikai korlátjaik közé szorul és alá van vetve a tér és idő ismert törvényeinek. Bár részben különválaszthatók, ritkán válnak külön a földi élet alatt. Az ilyen különválás nem ajánlatos, és mindig betegségre vagy kiegyensúlyozatlan szervezetre vall.

   Anyaga szerint durva testet és éterikus testmást különböztethetünk meg. Az utóbbi, minden részecskéjében a látható test pompás mása, közvetítő közege minden villamos és éltető áramnak melytől a test tevékenysége függ. Ezt az éterikus testmást mostanáig linga sarirának nevezték, de több okból ajánlatos véget vetni e név ez irányú használatának. A „Linga Sharira” elnevezést időtlen idők óta más értelemben használták a hindu könyvek és elismert értelmének ez az önkényes megmásítása mind Keleten, mind Nyugaton sok zavart okozott a Keleti irodalom tanulmányozói között. Ha másért nem, hát ez okból jó volna eltekinteni helytelen használatától. Jobb továbbá, ha magyar elnevezéseink vannak az emberi szervezet alkatrészeire, amivel kiküszöböljük alapvető irodalmunkból a kezdők rémét, a szanszkrit elnevezéseket. Az éterikus testmás elnevezés is pontosan kifejezi a fizikai test finomabb részének mibenlétét és felépítését, miáltal jelentőségteljessé válik és ezért könnyen megjegyezhető, mint amilyennek minden névnek lennie kellene. „Éterikus”, mert éterből áll, „testmás”, mert a durvatest pontos mása, úgyszólván árnyéka.

    Mármost a fizikai anyagnak hét egymástól megkülönböztethető halmazállapota van, amelyek mindegyike a maga határain belül, az összetételek nagyszámú változataiban bővelkedik. Az alcsoportok a következők: szilárd, cseppfolyós, gáznemű és éterikus. Az éterikus négy egymástól annyira különböző halmazállapotból áll, mint amennyire a cseppfolyós különbözik a szilárdtól és a gázneműtől. Ez a fizikai anyag hét halmazállapota, és ennek az anyagnak bármely része ez állapotok bármelyikét felveheti, bár rendes hőmérsékleti és légnyomási viszonyok között ezeknek egyikét vagy másikát veszi föl, mint számára aránylag állandó állapotot, mint ahogy az arany rendesen szilárd, a víz rendesen folyékony, és a klór rendesen gáznemű. Az ember fizikai teste ilyen hétféle állapotban lévő anyagból áll- a durvatest: szilárd, cseppfolyós és gáznemű anyagból, az éterikus testmás pedig az éter négy alcsoportjából, amelyeket I., II., III. és IV. számú éterként ismerünk.

Az embereknek folyton az a panaszuk, amikor a magasabb teozófiai igazságokat tárjuk fel előttük, hogy azok nagyon a fellegekben járnak, és azt kérdezik: „Hol kezdjük el? Mit tegyünk, hogy magunk tanulhassunk, és magunk győződjünk meg a hallott állítások igaz voltáról? Amelyekről a teozófusok olyan folyékonyan beszélgetnek? Mit tegyünk mi, a világban élő férfiak és nők, hogy meggyőződjünk ezekről a dolgokról, ahelyett, hogy csupán bizalomból fogadjuk el őket azoktól, akik azt állítják, hogy tudnak”? A következő oldalakon megpróbálok válaszolni erre a kérdésre, hogy az igazán komoly szándékúak megismerjék a kezdetben megteendő gyakorlati lépéseket, – ami mindig úgy értendő, hogy ezek a lépések olyan emberek életmódjához kapcsolódnak, akik erkölcsi, intellektuális és szellemi téren is kiképzés alatt állnak. Bármit csinál is az ember a fizikai testével, attól még nem lesz látóvá, vagy szentté. Az is igaz azonban, hogy mivel a test használati eszközünk, bizonyos kezelésre szorul, hogy lépteinket az Ösvény felé irányíthassuk. Amíg csak a testtel foglalkozunk, sosem érjük el célunk magaslatait, ha viszont nem törődünk a testtel, akkor teljesen lehetetlen megmásznunk azokat a magaslatokat.

A testek, amelyekben az embernek élnie és dolgoznia kell, az ő eszközei, és a legelső dolog, amit meg kell szívlelnünk az, hogy a test van miérettünk, nem mi őérette. A test a mi használatunkra rendeltetett-, nem mi vagyunk a test tulajdona, hogy az használjon minket. A test eszköz, amelyet ki kell finomítani, jobbá kell tenni, gyakorolni kell, olyanná alakítani, és olyan alkatrészekből fölépíteni, amelyek az ember legmagasabb céljainak a legalkalmasabb eszközeivé teszik a fizikai világban. Támogassunk és gyakoroljunk mindent, ami ezt a célt mozdítja elő; ami ezzel ellentétben van, kerüljük. Nem számít, hogy a testnek miféle kívánságai vannak, miféle szokásokat vett föl a múltban: a test a miénk, a mi szolgánk, arra való, hogy tetszésünk szerint használjuk. Abban a pillanatban, amelyben a test a saját kezébe ragadja a gyeplőt, és irányítani akarja az embert, ahelyett, hogy ő követné az ember irányítását, abban a pillanatban felborul az élet célja, és mindenfajta haladás teljesen lehetetlenné válik.

Íme a pont, amelytől minden komoly törekvőnek ki kell indulnia. Maga a fizikai test is olyan, hogy elég könnyen szolgánkká, eszközünkké tehető. Vannak bizonyos sajátságai, amelyek segítségünkre vannak nevelésében, s vezetését és formálását aránylag könnyűvé teszik. Sajátságainak egyike az, hogy ha egyszer rászoktattuk bizonyos tevékenységre, készségesen folytatja önként is ezt a tevékenységet és éppoly boldog lesz közben, mint volt annak idején más cselekvési mód mellett. Ha valami rossz szokást vett föl, meglehetős ellenállást fog kifejteni e szokás legcsekélyebb megváltoztatása ellen is; de ha kényszerítjük, ha legyőzzük akadékoskodását, ha ráerőszakoljuk akaratunkat, rövid időn belül megismétli a ráparancsolt új szokást, és éppoly elégedetten cselekszik az új módon, mint cselekedett a régin, amelyet jónak láttunk megváltoztatni.

 Fordítsuk most figyelmünket a sűrű testre, amelyet nagyjából a fizikai test látható részének nevezhetünk, bár gáznemű alkatrészei láthatatlanok a gyakorlatlan fizikai szem számára. Ez az ember legkülső burka, legalsóbbrendű megnyilvánulása, legkorlátoltabb és legtökéletlenebb kifejeződése.