Alvással a jó anyagcseréért

Az alvás nem csak segít a hatékony munkavégzésben és abban, hogy türelemmel tudjuk kezelni az élet viszontagságait, de komoly hatással van az emberi szervezet belső működésére is.

Az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb méreteket öltött a lakosság krónikus alvásmegvonása, pedig egy amerikai felmérés szerint az emberek döntő többsége több mint hét óra alvást tart szükségesnek ahhoz, hogy a legjobbat tudja nyújtani munkája során. Ezzel szemben a vizsgálatban megkérdezettek 44%-a alszik 7 óránál kevesebbet, 16%-uk pedig 6 óránál is kevesebbet tölt éjjeli nyugalomban. Ez az eredmény azért elgondolkodtató, mert a túl kevés alvást olyan betegségekkel hozzák összefüggésbe, mint a világszerte egyre gyakoribb elhízás és a cukorbetegség. Bizonyítást nyert továbbá, hogy a szintén növekvő számban előforduló obstruktív alvási apnoe (OSA) gyakran jár együtt metabolikus rendellenességekkel. Az epidemiológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy az obezitás növekedését párhuzamosan követi az OSA előfordulási gyakoriságának emelkedése. Bármely kutatás tehát, mely csökkenti e fenti betegségek kialakulásának kockázatát igen nagy jelentőségű.
Egészséges felnőttekben az agyalapi mirigy és a szabályozása alatt álló hormonok felszabadulása ciklikus módon igazodik az alvás–ébrenlét-fázisokhoz. Az emberi alvás REM- és NREM-ciklusokra osztható. A mély, NREM-fázis során lassú hullámok láthatók az EEG-n, melyek a thalamocorticalis neuronok szinkron aktivitása miatt jönnek létre. Ezt a folyamatot egyéb jellegzetes változások is kísérik: csökken az agy glükóz felhasználása és a szimpatikus idegrendszer aktivitása, míg a vagustonus nő. A növekedési hormonok szintje emelkedik, az agyalapi mirigy– mellékvese-tengely pedig gátlás alá kerül. Ezek a folyamatok hatással vannak a szénhidrát-anyagcserére. 1998-ban felfedeztek két peptidet, az orexin A-t és az orexin B-t, melyek a laterális hipothalamuszban képződnek, és az alvás–ébrenlét-ciklus, illetve az étvágy neuroendokrin szabályozása közötti kapcsolatért felelősek. Az orexin részben szerepet játszik a felébredés folyamatában, részben pedig a szervezetet sarkallja táplálékfelvételre, különösen, mikor a szervezet táplálékhiánnyal küzd. Az orexin tartalmú neuronok ébrenlét során aktívak, és alvás során nyugalomban vannak. A rendszer elégtelen működésekor alvászavarok lépnek fel (pl. narkolepszia vagy OSA). Amikor életvitelünkből adódó- an nem alszunk eleget, az orexin-rendszer túlaktiválódik, hogy a növekvő álmosság ellenére is ébren tudjunk maradni. Az alvás mennyiségi és/vagy minőségi zavara esetén fellépő metabolikus változásokat az elmúlt években kezdték el tanulmányozni. Fiatal, egészséges felnőtteken végzett kutatások során (Spiegel, 1999) az alvásmegvonás 40%-kal csökkentette a glükóz-toleranciát, és bizonyos mértékben az inzulinszenzitivitást is. A vizsgálatban részt vevő önkéntesek hat napon keresztül napi 4 órát aludtak, majd 6 napon keresztül 12 órát engedték őket aludni. A vizsgálat során, az ötödik napon már 40%-kal csökkent szervezetükben a glükóz-tolerancia.

Egy 2008-as vizsgálat során Tasali és munkatársai azt kutatták, hogy a lassú hullámú alvásfázisok hiánya milyen öszszefüggést mutat a szénhidrát-anyagcserével. Egy akusztikus ingerrel a mély alvást felszínesebb szintre hozták – mely azonban felébredéshez nem vezetett –, az alvás összmennyiségét azonban nem csökkentették. (A mély alvásfázisok hiánya obstruktív alvási apnoéra is jellemző). Abban a csoportban, ahol az alvás mélységét befolyásolták, jelentősen csökkent az inzulinszenzitivitás. Ez az eredmény azt bizonyítja, hogy nemcsak a kevés, hanem a rossz minőségű alvás is kóros irányba tolja el a szénhidrát-anyagcserét. Egy 2004-ben történt vizsgálat során (Spiegel, 2004) a leptin és a ghrelin alvásmegvonás hatására bekövetkező koncentrációváltozását tették tanulmány tárgyává. Alvásmegvonás során (két éjszakán keresztül csupán 4 óra alvás) a ghrelinkoncentráció 28%-kal növekedett, míg a leptiné 18%-kal csökkent. Az éhségérzet 23%-kal nőtt, és elsősorban a magas szénhidráttartalmú élelmiszerekből fogyasztottak többet az önkéntes vizsgálati alanyok. Schmidt és munkatársai egy 2008-as vizsgálat során kimutatták, hogy egyetlen éjszakányi alvásmegvonás során is szignifikánsan nő a plazma ghrelinszintje. Az alvás mennyiségi és minőségbeli fontosságára hívja fel a figyelmet a metabolikus betegségek és az obstruktív alvási apnoe kapcsolata is. Obstruktív alvási apnoéban mind az alvás mennyiségi, mind pedig a minőségi (lassú hullámú alvás csökkent aránya) zavara fennáll. OSAban a diabétesz prevalenciája 17–48% között mozog. Policisztás ovárium szindrómás betegeknél (PCO) az esetek 44– 70%-ban, akromegáliában 19–23%-ban, hipotireózisban 50–100%-ban és Cushingszindrómában 18–32%-ban találtak OSA-t. Nem diabéteszes betegekben a CPAP használata mellett javuló szénhidrátanyagcserét tapasztaltak. Egy 2007-es vizsgálat alapján úgy tűnik, hogy már meglévő diabétesz esetén OSA-s betegeknél a CPAP használata nem javította szignifi káns mértékben az inzulinrezisztenciát, illetve több vizsgálat is készült a diabétesz és az OSA kapcsolatának tisztázása céljából. Az eredmények azonban nem igazoltak ok-okozati összefüggést az OSA és a diabétesz kialakulása között.

A kevés alvás hátrányai

Amennyiben nem tudunk elég időt az alvás pihentető folyamatára szánni, a következő hátulütőkkel találhatjuk szemben magunkat: nem tudunk koncentrálni, mely maga után vonja, hogy könnyen ingerültté válunk. Az alvás hiánya miatt nehezebben végezzük el a napi feladatainkat, sőt növekszik a reflex időnk. Az pedig szintén nem elhanyagolható, hogy a kevés alvás végett türelmetlenek vagyunk a családdal és munkatársainkkal.

Forrás: RADNAI ANNA: Az alvás szerepe az anyagcsere-szabályozásában