A Dixit nem csak egy izgalmas játék, hanem egy vizuális katarzis is. De mi is pontosan az a vizualitás és miért is olyan fontos számunkra?

A vizualitás alapvetően a képlátás (ami optikai és vizuális egyszerre). A vizuális
kommunikáció során a tudatunk optikai ingereket keltő elemeket fog fel, lát képként. (Az
optikai inger érzékleti, a vizuális észlelet ingerületek komplexitása) Retinánk homorú mezőjén kétdimenziós „síkkép” keletkezik; azonban a vizuális megismerés igazi szervében, a látókéregben komplex téri képet látunk és értelmezünk. Ezért a vizualitás ismeretanyagának rendszerezése során kiinduló pont lehet a látás síkképet felfogó és
feldolgozó természete. Az ábrázolás másik lehetősége - a plasztika – ugyan háromdimenziós, ugyanakkor azt is csak síkképek „letapogató” sorozatában ismerhetjük meg.

A képet az informálás eszközének tekinthetjük, bármilyen célból, bármilyen eszközzel jött is
létre. A kép fogalmát pontosan meghatározva, de tágan kell értelmezzük. A kép mindig
informál, vagyis mindig van információs anyaga, csak legfeljebb nem válik mindenkiben
ismeretté. A kép vizuálisan megragadható elemei optikai természetűek (színek, foltok, tónusok), és ezen elemek képi egysége mindig vizuális tartalom, azonban ennek a tartalomnak el is kell jutni a szemlélőhöz, mely az optikai elemek és a társadalmi, kulturális, stb. helyzetünk kölcsönhatásából jön létre. Ez a szubjektum nem egyforma bennünk (elemei hiányozhatnak is), és a kép készítőjének személyisége is meghatározza az adott kép üzenetét.
A képet tehát tekinthetjük az informálás eszközének. A közlés alanyától csak bizonyos
esetekben vonatkoztatható el az ábrázolás, sok esetben a önkéntelenül információkat közöl
önmagáról. Ezért fontos az ábrázolás és a kifejezés fogalmakat együtt vizsgálni, ha
kommunikációs jelenségekről beszélünk. Természetesen a legszubjektívabb közlések is lehetnek érthetőek. A nyelvi formák tanulhatóak - az adó és a vevő - vagyis a kommunikáció
mindkét oldalán.

Formáltság és formálatlanság, Dixit

Bálványos Huba/Sánta László szerint: a látványvilág alapvetően
két féle: formált és formálatlan. A formáltság azt jelenti, hogy az emberi szemlélet már művelte a látványt. Ezt hívjuk második természetnek, tulajdonképpen a minket körülvevő megformált tárgyi környezetet. Igaz hogy formáltsága ellenére sokszor tűnik formátlannak a véletlenszerűségek, a számos nézőpont miatt. A nagyobb egységek tervezői ezért igyekeznek komponálni. A látványváros- és parktervezők az átfogóbb látványokat formálják, hogy aztán egyesülve még látványosabb végeredményt kaphassunk.

Az ember számára az otthonosságot jelenti a formáltság, komponáltság vagyis: rendezettség. A formált látványok nem csak előhívják, életben tartják, de növekvő igényességgel újrateremtik a humán otthonosság-szükségletünket. A formálatlanság pedig bizonytalanságot, a káosz élményét váltja ki. Ezért az ember a deformáltsággal szemben, véget nem érő harcban áll. A kép mindenkor formáltság, akár belső képről, akár objektivált képről van szó. A látványok és az alanyok szemléleti viszonyában tegyünk különbséget:
- elemezhetjük úgy ahogy a látvány a mindenkori szemlélőben képpé válik
- és úgy is, ahogy a mindenkori szemlélő valamifajta kreativitás útján, azt mások
számára is látható képpé alkotja.

Az alanyokra nézve ebből az is következik, hogy azok számára akik nem szoktak képet
alkotni a látvány szegényesebben tud képszerűen megjelenni, ugyanakkor a képet csak az
tud alkotni, akiben a látvány képpé fogadása tanult, alkotói folyamat.) A képlátás képalkotó pszichológiai folyamat, melyet tanulással sajátítunk el. A képlátás fejlesztése csupán szociális úton nem túl hatékony; a fejlesztésben a tényleges képalkotói tevékenység gyakoroltatása elsődleges fontosságú. Aki bizonytalan a vizuális ítéleteiben, az valószínűleg hiányt szenvedett az efféle gyakorlatokban.

Az ember által létrehozott látványok minden esetben közölnek valamit, akkor is ha nem
közvetlen célja a kommunikáció. Megkülönböztetünk: tárgyilagos, objektivitásra törekvő közlést és szubjektív közlést. Az utóbbit tekinthetjük az előbbi sikertelen változatának, amikor a személyes elfogultságot, vagy épp az érdektelenséget nem sikerül elkerülni a közlés során. Ez természetesen cél is lehet, és ebben a pillanatban nem tekinthetjük minőségi jelzőnek. Tág fogalommá válik a szubjektivitás, hiszen a közlés a közlőről plusz információkat hordoz, tehát bizonyos értelemben pontosít és végső soron objektív állítássá válik. Hasonlóan átjátszik sokszor egymásba a képi közlés két jellege: az ábrázolás és a kifejezés.

A Dixit a mindent vivő játék

Aki már próbálta, úgy véli a Dixit ideális bevezető-, befejező-, party játék, kortól és nemtől függetlenül. Hogy miért? A Dixit szabályai fél perc alatt megérthetőek, egy játék 30-40 perc alatt véget érhet és tényleg gondtalan kikapcsolódást kínál a fantáziadús asszociálásoknak köszönhetően. A Dixit kellő szórakozást nyújt minden korosztálynak.. Nem kell hozzá hosszú előkészület, hamar lejátszható egy-egy játék, ráadásul nincs  két hasonló játék. A könnyed játékok kedvelőinek kötelező darab!

Forrás: Kovács Gábor: A láthatóvá tett gondolat