Meseválasztás és mesemondás
Ahhoz tehát, hogy akár klasszikus, akár modern „jó mesét” válasszunk a gyerekeknek, jó néhány szempontról elgondolkozhatunk: a mese vágyteljesítő szerepéről, gyermeki gondolkodásának megfelelő elemeiről, üzenetéről, nyelvi megformáltságáról- a legfontosabb szempont azonban az, hogy tetszik-e a mese. Tetszik-e a hallgatónak és tetszik- e a mesélőnek. A meséhez ugyanis szervesen hozzátartozik a mesélő, a mesemondó.

A mesélés egyik alapvető helyzete az esti mese. Ez a testi jóllét (tisztán és jóllakottan), a nyugalom és csend, az elalvás előtti ellazultság állapota, mely testkontaktussal, a szülővel való meghitt együttlét élményével, simogatással jár. Egyfajta ősi nyugalmi, bizalmi helyzet, amelyet a gyermek átél, és élményeiben a meséhez köti. Ez a tapasztalat, élmény- egység rögzül benne. Amikor mesét hall, a mese az élmény egészét, a hangulatot, a relaxált nyugalmi állapotot idézi fel benne.

A mesélt mese fejleszti a gyerek képzelőerejét, fantáziáját. Nem látja el sablonokkal, előre gyártott képi, vizuális megoldásokkal. Amikor a mesehallgatás a bölcsödében, az óvodában- esetleg az általános iskola alsó osztályaiban- történik, már magában szocializációs hatású, azáltal, hogy a gyereket olyan helyzetbe hozza, melyben alkalmazkodnia kell a körülményekhez, társaihoz, a pedagógushoz, vágyait tudatosan jeleznie, kontrollálnia kell.

Fontos, hogy olykor teremtsünk alkalmat a gyerek számára, hogy ő maga legyen a mesemondó! A nehezen kommunikáló gyereket is szóra lehet bírni a mese segítségével. A gyerekek szeretik kitalálni a meséket, különösen ha ehhez megfelelő helyzetet teremtünk és segítséget adunk. Beszéljük meg a gyerekkel, hogy kik legyenek a szereplők, hol és mikor játszódjon a történet, milyen kapcsolat, viszony legyen az egyes karakterek között. Érdemes kihasználnunk azt a feszültséget, amit a befejezetlenség érzete kelt, hiszen ahogyan a felnőttek, úgy a gyerekek sem szeretik, ha valami lezáratlan marad. Inkább maguk találják ki a mese végét, semhogy elvarratlan szálat, lebegő feszültséget hagyjanak. A befejezés milyensége sokat elárul rólunk, egyéniségükről, problémamegoldó képességükről és aktuális szorongásaikról. A mesék gyógyító ereje. A mese mindig olyan problémát vet fel, ami az élet működését, szokásos rendjét, biztonságát veszélyezteti. Az alaphelyzet: az egyensúly megbomlása és a hősök küzdelme, melyben az egyensúlyt helyreállítani igyekeznek. A hősök utakat mutatnak, melyek kivezetnek – kivetethetnek az alaphelyzetből, ám ezek az utak koránt sem mentesek a veszélyektől, akadályoktól, buktatóktól. A hős azonban felvállalja a sorsát, elindul az úton, nem fél a változástól, a változtatástól.

A mesék tulajdonképpen csak az utóbbi két évszázadban váltak „gyermekműfajjá”, korábban a felnőttek világának részei voltak, számukra nyújtottak segítséget és lehetőséget önmaguk és a világ mélyebb megismerésére, megértésére, sorsuk elfogadására és megváltoztatására. A népmesék például végigkísérték a falusiak életét bölcsőtől a koporsóig. A különféle történetek a valóság más és más aspektusait tárták fel. A mesék univerzális- jellegét, gazdagságát mutatja a mesei műfajok sokfélesége is: vannak olyan tapasztalatok, tanítások, melyeket külső szemlélőkét állatmeséken keresztül ismerhetünk meg, vagy szenvedő alanyként a tündérmesék világában. A novellameséket a józanész megfontolásai irányítják, a legendamesékben az isteni rend igazságai érvényesülnek. Az önirónia és humor a tréfás mesék és hazugságmesék alapját adják. Ezek az igen különböző nézőpontok segítik a
befogadót abban, hogy megtanuljon életére, sorsára több szempontból is rálátni.

Arra a kérdésre tehát, hogy a klasszikus vagy a modern mesék „jobbak- e”, nem sikerült válaszolnom. Egy azonban biztos: Ha a szülő lehetőséget ad a gyerek számára, hogy ne legyen egyedül, amikor a mesét nézi vagy hallgatja, hanem ott van vele, azzal helyzetet teremt számára, hogy a nap folyamán felgyűlt feszültségét, bosszúságát, haragját a szülő biztonságot, nyugalmat, szeretetet adó közegében oldja fel. „A televízióban fröcsögő művér és a tündérmesébe rejtett erőszak között a legfontosabb különbség az, hogy az utóbbit a szülő meséli gyerekének az ágy szélén üldögélve.”- írja Ranschburg.

A csodákban való töretlen hit: a gyermekek sajátja. Mi, felnőttek általában realistának mutatjuk magukat. Nem gondoljuk, hogy jön a jó tündér és teljesíti három kívánságunkat, vagy egyszer csak utunkba akad az örök élet vízét ontó forrás. Mégis: sok- sok pénzt költünk szerencsejátékra, és bizony az örök egészségünk érdekében is hajlamosak vagyunk igen kétes tudományos értékű újításokat kipróbálni. Olykor megborzongunk a sötétben, rossz érzésünk lesz, amikor a fekete macska szalad át előttünk, és eljátszunk a gondolattal, hogy a NASAkutatói bizonyosan sok tucat űrlénnyel találkoztak már, azonban a világ előtt titokban tartják ezeket az eseményeket. Mi, okos és realista felnőttek sem vagyunk mentesek a csodavárástól, a gyermeki gondolkodásmód elemitől.

Van, ami az életkor előrehaladtával sem változik

Különböző életkor, különböző érdeklődési köröknek ad teret az ember életében. A fiatal életkor meghatározó tulajdonságai közé tartozik a meggondolatlanság, a forrófejűség, az akaratosság. Az életkor előrehaladtával az ember megfontoltabbá és higgadtabbá válik, hiszen minden döntésének és tettének következményei lesznek, melyért már saját magának kell felelnie. Ám a legtöbb tulajdonságunkat nem az életkor határozza meg: makacs lehet az ember fitalan és idősein, van, ami egy emberöltő alatt sem változik.

Forrás: Made in Tündérország”-A klasszikus és modern mesék hatásai